Elvis Presley Emlék oldal

Csak közmondásos visszafogottságunk (...) tartott vissza attól, hogy a szenzáció szót használjuk, a címben, pedig ha valami, akkor ez az: eladó ugyanis az a ház, melyet Elvis Presley és felesége 1967-ben vásároltak.

terasz_2.jpg

A Beverly Hills-i otthont házasságkötése évében, 1967-ben vásárolta meg Elvis (feleségével, Priscillával) és 1972-es válásuk után is itt élt még. Az ingatlan 45 éve 400 ezer dollárba került, most azért ennél mélyebben kell a leendő vevőnek a zsebébe nyúlnia, hiszen 12 millió 950 ezer dollárt kér az eladó.

Az 1,2 hektáros, öt háló- és ugyanannyi fürdőszobás ingatlan 1958-ban épült, de azóta már természetesen átesett egy-két ráncfelvarráson. A kilátáson nem volt mit javítani, az egyszerűen pazar.

kert_7.jpg

A központi hálószobához természetesen méretarányosan hatalmas fürdőszoba is tartozik, na meg az elmaradhatatlan gardrób (megfelelő mennyiségű hellyel a cipőknek...).

Akad még itt azért meglehetős méretű nappali kandallóval, étkező, médiaszoba és egy dolgozószoba is.

háló_23.jpg

nappali_25.jpg

A házban a Beverly Hills-ben (egyébként az irányítószám Beverly Hills 90210...) kötelező kiegészítők (úgy mint a medence, a spa, a hatalmas üvegfalak) éppúgy megtalálhatók, mint a vendégház és a négy autót befogadni képes garázs.

A házat egyébként korábban ki is lehetett bérelni, méghozzá havi 25 ezer dollárért.

bár_2.jpg